A főnököm ajánlásával az elmúlt hetekben Szabó Péter: Állj félre a saját utadból! című könyvét olvasgattam. Az első pár oldalt kissé keserű szájízzel lapoztam föl, hasonlóan a kötelező olvasmányokhoz. Néhány fejezettel később elkezdett érdekelni a könyv, bár erős fenntartásokkal kezeltem - például - a hirtelen meggazdagodás történetét. Azán az író feladatokat adott, kisebbet-nagyobbat, sorra csak felröhögtem. Szinte már úgy éreztem, hülyét csinál belőlem :)

Ekkor azonban szembejött velem a kérés: soroljam fel, a napom pozitívumait, illetve, hogy milyen jó dolgokat tettem. Na itt éreztem úgy, hogy talán mégiscsak szólhat nekem ez a könyv. Többek között ekkor döntöttem el azt is, hogy újra blogolásba kezdek, így Veletek is megoszthatom ezeket a pillanatokat. Eltelt már azóta több mint egy hét, így a napi bontás helyett, inkább egy összefoglalóval jelentkezem:

1. Megnyitottam a blogom.

2. Végigolvastam a könyvet. Számomra a legfontosabb tanácsok: Lásd meg mindenben a jót, légy fordított pesszimista!; Ne szegd meg az ígéreted!; Vállald a felelősséget!; Tágítsd a komfortzónád!

3. Elmondtam egy kissé önbizalomhiányos ismerősömnek (akit már-már barátnőmnek nevezhetek), hogy mennyi mindent szeretek benne.

4. Kimásztam az ágyból és elmentem edzeni. A tervek szerint a jövőben minden héten legalább egyszer eljárok majd.

5. Már öt napja tartom életben a nőnapi cserepes virágomat. Ez azért is különleges, mert néhány évvel ezelőtt sikerült kicsinálnom egy úgynevezett anyósnyelv növényt, ami alig kér több vizet mint pl. a kaktusz. Utóbbit a párom nyírta ki :)

6. Megtettem az első lépést a lakásvásárlás felé. A párommal lakástakarék számlát nyitottunk és már félre is tettük az első havi megtakarításunkat. Ha minden jól alakul, 8 év múlva beköltözhetünk álmaink otthonába. *-*

Sziasztok! Öhm... napok óta a blogok között nézelődőm: alakítom, csinosítgatom a saját felületemet is, és most, hogy itt vagyok, hirtelen nem is tudom hol kezdjem. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez egy személyes blog: a saját érzelmeimet, gondolataimat szeretném majd megosztani a világgal. Korábban, valamikor a gimi idején vezettem egy hasonló naplót: a téma akkor a zűrzavaros tini szerelmi életemre és a környezetemben történtekre irányult. Tipikusan a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" elv alapján :) Most 22 évesen egészen más miatt írom ezeket a sorokat. A szerelmi életem rendeződött, négy éve élek boldog párkapcsolatban. A szülőkkel kapcsolatos viták megszűntek, három éve a saját otthonunkban élünk a párommal. Az iskolai klikk már csak a múlté, két éve dolgozom. Szinte már azt mondhatnám, hogy felnőttem, de ugyanakkor az önálló élettel új kihívások, új feladatok is vártak/várnak rám. Hogy mi is ez a blog? Egyszerűen a mindennapok meséje...